2010.08.18. Szerda

"Vidám forgatag kellős közepén találkoztam vele. Magas volt, fekete, mint az ében. Így szólt: Szabad egy táncra, kislány?
Alig tudtam kimondani: igen.
A zenekar keringőt játszott, s elsodort a tömeg szélsebesen. Szeme égő tűzként parázslott, s ha rám nézett, nevetett. Tudtam, és éreztem már akkor, hogy az első pillanatban megszeretett! Az egész este úgy telt el utána, mint egy álom. Búcsúzáskor így szólt: "Imádlak!"
Egy év telt el azóta. Olyan gyorsan telt el, mint egy múló pillanat, miközben gyakran loptunk egymástól forró csókokat. Azt hiszem, boldogok voltunk, szerettük egymást nagyon.
De egy napon tragédia történt. Egy forró, fülledt délután a suliból hazafelé tartottam az aszfalton, mikor megpillantottam valakit, aki szembe jött velem az úton. Én inteni akartam, hiszen ő már messziről integetett. Kezét egy idegen lány fogta. Olyan nagyon fájdalmas volt ez nekem. Éreztem, könny szökik szemembe.
Hát így szeret ő engem? Ezt tette velem?
És akkor a kanyarban feltűnt egy fekete veszedelem. Én azt úttestre léptem, tömeg állt körülöttem. Csak azt nem láttam, akit a legjobban kerestem. Ekkor vettem észre, egy test hever mellettem. Igen, Ő, a bátor, a hős, aki saját testével védett. Félig eleven, félig halott volt. Én tudtam, de rajtam kívül senki más, hogy ő már a halállal birkózik. Szeme a messze szürkeségből nézett. Szája mosolyra nyílott, és azt mondta:
- A hugom volt!
Győztesnek a halál bizonyult. A fiú ajkán vércseppek jelentek meg. Gyönyörű kezével megszorította kezemet. Utolsó erejét összeszedve egy mondat hangzott:
- Gondolj rólam azt, amit akarsz, én akkor is szeretlek.
Örök gyász az életemben, mert volt egy fiú, aki ezzel a szóval halt meg: Szeretlek.

Katt a szövegre. :)"